Fényképek, emlékek, érzések

Nincsenek a birtokomban fényképek azokról az érzésekről, melyeket a napokban készített fényképeink, és a közzétett fényképeinkre kapott reakciók idéztek fel emlékeimben.
Igen, így akartam írni - nem az emlékekről nincsenek fényképeim, mert az "emlék" itt maga az érzés: bármi lehetséges! 

Club Bárka Tatabánya 

Emlékszik még valaki a Big Brother 2-re? És benne Zolira, a tatabányai srácra? Nevére kattintva (egy régi újságcikkből) olvashattok egy keveset róla, de - bár egy ideje már bújom az internetet - a szóbeszéden kívül semmilyen kézzel fogható bizonyítékom nincs arról, hogy az ő ötlete és megvalósítása volt a tatabányai Gál István lakótelep közvetlen szomszédságában volt Club Bárka. Ráadásul nem sokkal később az is kiderült, hogy a nagymamájával Felsőgallán az utcánkkal szomszédos utcában lakik...

Imádtam a Club Bárkát..., különleges hangulata volt, és talán ott ittam a legfinomabb Piña Colada koktélt életemben.
A koktélos poharaikat, színes koktélkeverőiket (volt hajós, sellős, ananászos, pálmafás), zászlócskáikat is nagyon szerettem. Téli időkben kicsit elhozta a panel-rengeteg szélére a sokszínű világot: az óceánt, a napsütést, az ízeket - mert a club szendvicsüknél sem ettem finomabbat azóta sem!
Sajnos (természetesen) kevesebbszer mehettünk, mint szerettem volna, de volt, hogy egy gyermekeimmel-közös vacsorát kértem a Családtól születésnapomra, és igen: ez a hely, ez a hangulat, ez a törekvés, amit a "Halak" jegyében született Zoli ott, a panelrengeteg szélén meg tudott teremteni, reményt adott (talán nem csak nekem) -  bármi lehetséges!

Mindenki a maga útján

halad (térben és  időben), de kétségtelen, hogy vannak nagyon fontos, építő találkozások - és azon kívül, hogy e találkozások során előbb vagy utóbb mindig rátalálunk valamire, ami közös bennünk; mindig gazdagabbak is leszünk.
Nem kell feltétlenül személyes találkozásra gondolni - elég egy találkozás egy gondolattal, egy fotóval, egy dallammal, egy ízzel, egy illattal, és máris születhet egy életre szóló élmény és/vagy kapcsolat! 

A minap történt velünk, hogy egy sétánk során Puerto de la Cruzban láttunk egy kedves nénit: alacsony volt, mosolygós, fehér ruhában és hatalmas karimájú fehér kalapban - előtte egy festőállvány volt, és festett. Olyan nagyon szépek voltak együtt (mögötte az óceán, az óceán legszebb arcának kékje a vásznára festve, és a néni, ecsettel a kezében, talpig hófehérben), hogy zavarunkban nem mertünk még egy lesifotót sem készíteni... így ez a "kép" (ez az emlék, ez az érzés) megmarad csak a szívünkben. 
Mert csodálatos találkozás volt. 
Egy másik festőről és vásznáról - néhány perccel korábban - készítettünk fotót:

Ugyanilyen csodálatos találkozás volt a blogbejegyzés legelején található fényképen megörökített bárka is: idő-tépte, kékre és fehérre festett fa-testének formája most is tökéletes. 

Érdekes, hogy mennyi mindent megtudtunk azóta a helyszínről: régen micsoda hely volt! Fantasztikus strand, halakban gazdag öböl, halász-paradicsom - egykoron még kikötni is nehéz lehetett, annyi embernek adott halat, munkát, élményeket...
Most magára hagyatott: nehezen megtalálható, táblák figyelmeztetnek az omlásveszélyre és a saját felelősségre. Mégsem érzem, hogy hiányozna bármi is az öböl jelenlegi képéből, vagy akár a jobb időket is látott kis bárkából. Azt érzem, hogy (számunkra) mennyi mindent tett hozzá a fotóhoz, a képhez, az emlékhez ez a sok-sok múltbéli információ! Nyomozómunkánk során találtunk egy csomó fekete-fehér régi képet - tán valamelyiken, "fénykorát" idézve, ez a kis bárka is rajta van...

Előttem a koktél

...én szürcsölgetem, és ízeit akaratlanul is a Club Bárka emlékeimben őrzött koktéljához hasonlítom.
Nem csak a koktélcseresznye hiányzik, meg a sellős koktélkeverő - annak a régi Piña Coladának más ízei voltak. Volt benne egzotikum, utazás, varázslat és illúzió, valami kortyonként megvalósuló álom...

Talán már nem is kellene a Piña Coladában keresnem, hogy mindezt érezzem.