Mentségünkre szóljon, hogy először csak felfedezőútra indultunk, egy kissé borúsabb nyári hétköznapon, és nem voltunk gyakorlott, edzésben lévő túrázók. Túraszandálom mindaddig általában megfelelőnek bizonyult a helyi terepviszonyokra...
Attila általában megfelelő cipőt választ, hiszen nála nem szempont, hogy éppen kék legyen vagy piros azért, hogy táskájával is szinkronban legyen a cipőjének színe. Végül  (képen) eljött az a pont, ahol (helyesen) felmértük: tiszteletlenség magunkkal is és a heggyel szemben is, ha továbbmegyünk. Miután visszafordultunk, egy szembejövő turistán strandpapucsot is láttunk... 
Komolyra fordítva a szót: a túrázni indulót omlásveszélyre figyelmeztető tábla indítja útnak, az út kövei itt-ott meglazultak, és bár a túraútvonal egész hosszában összességében teljesen biztonságosnak mondható, kapaszkodókkal, korlátokkal, erősen igénybe veszi a hegyi túrához nem szokott lábakat.

Másodszor is nekiindulva már a biztonságos túracipőt választottam én is, viszont más hibákat elkövettem: nagyon kevés szénhidráttal indítottam a napot, és csak fél liter vizet vittem magammal, valamint nem vettem a fejemre "kalapot". Természetesen egy felhő nem volt az égen, tűzött az afrikai napsütés, így többször meg kellett pihenni - szerencsére elegendő kekszet vittünk magunkkal, és Attila hősiesen vállalta, hogy árnyékot biztosít a pihenőidők alatt számomra. 
Meglepetésként ért mindkettőnket a hegyi út utolsó harmadának meredeksége, de végül szerencsésen felértünk, és megtaláltuk az ebben a három perces, télen készült kisfilmben látható csobogót is, ahol legalább a hőérzetünkön javítani tudtunk! (...én végre alaposan bevizeztem a kendőmet.)